Hónapok óta szemezgettünk a váci Püspökfalat Bisztróval, hiszen egész jókat lehetett róla olvasni itt-ott, minket pedig külön jó érzéssel töltött el, hogy csupán néhány kilométerre verőcei lakunktól, végre a Dunakanyarban is elkezdett mozgolódni valami a fine-dining területén. Amikor június végén kitaláltuk, hogy elmegyünk Vácra megnézni egy színházi előadást, melyet egy Quimby koncert is követett, tudtuk, hogy ez egy remek alkalom lesz arra, hogy egy vacsora-színház-koncert keretein belül kicsit kikapcsolódjunk. Ráadásul a színházjegy mellé a Püspökfalat Bisztró ajándékba adott egy előétel vagy desszert fogást is, (ha legalább 2 fogásos ételt rendel valaki), így nem is volt kérdéses, hogy ott a helyünk. Foglaltunk asztalt 17 órára, és izgatottan néztünk a ránk váró élmények elébe. Akkor még sajnos nem tudtuk, mire is vállalkoztunk valójában...

Pikk-pakk el is érkezett hát a nagy nap, kicsivel 5 óra után meg is érkeztünk a helyre. Ahhoz képest, hogy a színházjegy mellé járt az ajándék fogás, a bisztró üresen tátongott, de mi nem szontyolodtunk el, helyet foglaltunk a "kerthelyiségben", ami valójában egy társasházhoz vezető kapualj, a lakóknak szó szerint mellettünk kellett elhaladniuk, hogy hazajussanak. Ez egyébként még pont bele is tudna férni, mert megvan a maga sajátos bája, de szinte az összes többi, amit ott tapasztaltunk, az nem hogy nem meríti ki a fine-dining fogalmát, hanem annak a szöges ellentétét.

(A lépen látható úr épp hazatér...)

"Nem fine-dining, de közelít hozzá." Áll a Püspökfalat Facebook oldalán. Nos, mi pedig úgy definiálnánk, hogy nem püspökfalat, hanem inkább csirkefarhát, mert hát csak-csak közel vannak egymáshoz, de mégis mekkora a különbség, ugyebár!?

Hogy miért? Többek között ezért:

1. Az egész vacsorában a legjobb maga az előétel volt, abból is az én levesem, ami egy spenótkrémleves volt, Szilárd kacsamellszeleteket evett gombakrémes kétszersülttel. A leves méretre teljesen rendben volt, de hogy pontosan 2 falatnyi "réteskét" adnak mellé, az kicsit viccesnek hatott. Itt tenném hozzá, hogy a menü nem degusztációs menü, így nekem furcsa, hogy ekkora méretű leveshez hogyan lehet ilyen kevéske rétest párosítani. Szilárd előétele teljesen átlagosnak bizonyult.

2. A következő probléma, amitől nekem a hátamon is feláll a szőr, ha egy étlap hemzseg a helyesírási hibáktól. Szerintem semmilyen étterem, pláne egy önmagát ugyebár majdnem fine-diningnak aposztrofáló étterem, nem követhet el olyan helyesírási hibákat, mint amik ezen az étlapon szerepeltek. Tudom, az étlap hetente változik, de igenis fordítsanak arra külön figyelmet, hogy hozzáértő emberrel átnézetik a végleges verziót. Nálam általában a "cukkíni" és a "cappucino" és ezek különféle változatai a vészjelző szavak, ha ezek helyesírására nem fordítanak kellő gondot, akkor én úgy gondolom, hogy sok minden másra sem figyelnek kellőképpen. Itt sajnos mindkettő helytelenül volt írva.

3. A kapualjban elhelyezett kerthelyiség legdurvább tulajdonságát csak ez után fedeztük fel. A váci helyi járat sárga busza pontosan a kapualj előtt áll meg, és perceken keresztül ott püffög, amíg az utasok le- és felszállnak, elárasztva a teljes teret a kipufogófüsttel. Ez maga volt a pokol, eszméletlen büdös lett pillanatokon belül.

"Van viszont minőség, élvezet. Igényes, de egyszerű, élvezhető, érthető és szerethető ételek!" (Püspökfalat Facebook oldal)

4. Ekkor már kezdtük kicsit kellemetlenül érezni magunkat, pedig nem is tudtuk, hogy a java még hátravan. Kikértük a főételeket, Szilárd egy grillezett vörös tonhalat evett (bár a számlán grillezett kardhal szerepelt, így azt már soha nem tudjuk meg, mi is volt pontosan), én pedig rizottót kértem malacsülttel. Nos, a hal konkrétan jéghideg volt, az én malacsültem 3/4-ét pedig zsíros, főtt, puha mócsingok tették ki. Ezt szóvá is tettük, Szilárd ételét elvitték, és megmelegítve visszahozták, én a tányéromon félretoltam a mócsingokat, azt ahogy volt úgy otthagyták, és egy kisebb, hosszúkás tányéron kaptam pár szem, immár pár fokkal szebb húskockát. 

Még az újabb adag húsfalatok megérkezése előtt odalépett a tulaj az asztalunk mellett álló szakácshoz, akivel az ételekről diskuráltunk, és miközben röhögve átkarolta a séfet, cinikusan megjegyezte, hogy már pedig neki pont ezek a kedvenc ropogós (!!!???) részei a húsnak, és a szakács lesz szíves majd ebből neki még pluszba odacsomagolni. (Nekem ekkorra már végképp elment a kedvem az egésztől, mert nem, nem finom a mócsingos része, valószínűleg "véletlenül" összekeverte a jól átsütött, ropogós malacbőrrel a kedves tulajdonos. De ennek a megjegyzésnek ott és akkor végképp semmi helye nem volt, viszont nagyon kínosnak és megalázónak hatott.)

(A külön tányéron kihozott húsdarabok, ezek sem ropogtak, főtt ízük volt inkább, bár jóval több volt rajta a hús.)

Az én adagom ismét nagyobbra sikeredett, mint amit bírtam volna, inkább lett volna harmad annyi a rizottó, de normális hússal hozták volna ki, és a tulajdonos is megspórolhatta volna a kedves beszólását, mert innentől kezdve már kifejezetten kellemetlenül éreztük magunkat. 1-2 szemet fogyasztottam csak a második körben kihozott húsfalatkákból, a mócsingos részeket pedig ugyanúgy otthagytam a tányérom szélén a féladag rizottóval, a pincér is így vitte el, amikor végeztünk a fogással.

A pincérek láthatóan semmilyen szinten nem tudták lekezelni a helyzetet, teljesen úgy viselkedtek, mintha most történt volna először malőr az étteremben, és nekünk az jött le, hogy fogalmuk sincsen, hogy adott szituációkban nekik mit kellene mondaniuk a vendégnek, és hogyan tudnának úrrá lenni a helyzeten. Ez persze ismét nem az ő kontójukra róható, ezt folyamatos egyeztetésekkel, tréningekkel lehet csak helyesen megoldani, vagy eleve olyan személyzetet célszerű alkalmazni, akik igényesebb éttermi tapasztalattal is rendelkeznek. Olyat már nem is nagyon mer az ember lánya remélni, hogy egy pincér legyen született vendéglátós, mert manapság sajnos elvétve lehet csak beléjük botlani.

Szóval ott ültünk az asztalnál, és mindketten már csak azt vártuk, hogy ezen az egészen legyünk minél hamarabb túl. Pedig egy tökéletes estének indultunk neki klassz vacsorával, színházzal és koncerttel, és szörnyű érzés volt, hogy az olyan régóta tervezgetett esténk már az első állomásakor kezd valami egészen másba átváltani.

Mivel kétségünk sem volt afelől, hogy ebből az élményből is egy poszt fog születni, gondoltuk még kikérjük a desszertet, mégis legyen kerek a történet. 

Szilárd egy málnás, ricottás parfét evett, én pedig egy mogyoró csokis kekszet Bailey's krémmel. A tálalás ízléses volt, de az íze teljesen középszerű.

"Nincsenek, előírt szabályok, illetve vannak, de egyeseket meg lehet kerülni, másokat meg lehet szegni, vagy figyelmen kívül lehet hagyni." (Püspökfalat Facebook oldal)

5. Amikor már azt hittük, nem lehet durvább, nos én elmentem a női mosdóba. Amit ott láttam, az pedig végképp betette a kaput. A női wc-ben a felmosóvödör és wc közé szépen beékelve a gyerekszék látványa fogadott, tálcával. Igen, valószínűleg innen hozzák ki a gyermekednek az etetőszéket, ha véletlenül betérsz hozzájuk.

Közben Szilárd rendezte a számlát, nem is alacsonyodtunk le arra a szintre, hogy jobb helyeken ha ilyen problémák adódnak, akkor minimum a főételt fel sem ütik a számlára, természetesen a mi számlánkon minden tétel szerepelt (értelemszerűen a színházjegyhez járó desszertekért nem kellett fizetni). Kifizettük a cehet, és megfogadtuk, hogy ide sem jövünk soha többet. 

Kicsit szomorkásan ballagtunk át a színházba, és közben pont azt tárgyaltuk meg, hogy az ember inkább menjen el egy teljesen átlagos étterembe, ahol két-háromezer forintért meg tud ebédelni, vacsorázni, és nagyjából pontosan tudja is, hogy mire számíthat. Vagy inkább ritkábban, de menjünk valódi fine-dining helyre, ahol valódi vendéglátásban lehet részünk, igaz, hogy az ára jóval magasabb, de az az élmény és ár-érték arány amit egy jó helyen kapunk, köszönő viszonyban sem lesz soha egy ilyen ál-fine-dining hellyel, a szó pozitív értelmében. Ahhoz képest, hogy mennyire kellemetlenül éreztük magunkat, és igazából teljesen középszerű ételeket ettünk, borzalmas kiszolgálásban volt részünk, és a végére még a gyomrom is majdnem felfordult a mosdóban látottaktól, a számla a desszerttel együtt közel 14 ezer Ft lett volna. Dupla ennyiért olyan vacsorában lehet részünk, hogy egész életünkben szívesen emlékszünk rá. De így nekem sajnos csak ablakon kidobott pénz volt.

(A fogyasztásról a számla, néhány elírással itt is...)

Pedig a váci Püspökfalat Bisztró számos helyen mindenféle TOP listákban szerepel, néhányan ódákat zengenek róla, bár azt sajnos mindig nehéz megtudni, hogy ezek az írások mennyire tükrözik a szubjektív tapasztalatokat, mert én egyszerűen el nem tudom képzelni, hogy pont aznap este álltak olyan nagyon rosszul a csillagok a váci égbolton, hogy minden ilyen szerencsétlenül összejött.