Hónapok óta szemezgettünk a váci Püspökfalat Bisztróval, hiszen egész jókat lehetett róla olvasni itt-ott, minket pedig külön jó érzéssel töltött el, hogy csupán néhány kilométerre verőcei lakunktól, végre a Dunakanyarban is elkezdett mozgolódni valami a fine-dining területén. Amikor június végén kitaláltuk, hogy elmegyünk Vácra megnézni egy színházi előadást, melyet egy Quimby koncert is követett, tudtuk, hogy ez egy remek alkalom lesz arra, hogy egy vacsora-színház-koncert keretein belül kicsit kikapcsolódjunk. Ráadásul a színházjegy mellé a Püspökfalat Bisztró ajándékba adott egy előétel vagy desszert fogást is, (ha legalább 2 fogásos ételt rendel valaki), így nem is volt kérdéses, hogy ott a helyünk. Foglaltunk asztalt 17 órára, és izgatottan néztünk a ránk váró élmények elébe. Akkor még sajnos nem tudtuk, mire is vállalkoztunk valójában...

Pikk-pakk el is érkezett hát a nagy nap, kicsivel 5 óra után meg is érkeztünk a helyre. Ahhoz képest, hogy a színházjegy mellé járt az ajándék fogás, a bisztró üresen tátongott, de mi nem szontyolodtunk el, helyet foglaltunk a "kerthelyiségben", ami valójában egy társasházhoz vezető kapualj, a lakóknak szó szerint mellettünk kellett elhaladniuk, hogy hazajussanak. Ez egyébként még pont bele is tudna férni, mert megvan a maga sajátos bája, de szinte az összes többi, amit ott tapasztaltunk, az nem hogy nem meríti ki a fine-dining fogalmát, hanem annak a szöges ellentétét.

(A lépen látható úr épp hazatér...)

"Nem fine-dining, de közelít hozzá." Áll a Püspökfalat Facebook oldalán. Nos, mi pedig úgy definiálnánk, hogy nem püspökfalat, hanem inkább csirkefarhát, mert hát csak-csak közel vannak egymáshoz, de mégis mekkora a különbség, ugyebár!?

Hogy miért? Többek között ezért:

1. Az egész vacsorában a legjobb maga az előétel volt, abból is az én levesem, ami egy spenótkrémleves volt, Szilárd kacsamellszeleteket evett gombakrémes kétszersülttel. A leves méretre teljesen rendben volt, de hogy pontosan 2 falatnyi "réteskét" adnak mellé, az kicsit viccesnek hatott. Itt tenném hozzá, hogy a menü nem degusztációs menü, így nekem furcsa, hogy ekkora méretű leveshez hogyan lehet ilyen kevéske rétest párosítani. Szilárd előétele teljesen átlagosnak bizonyult.

2. A következő probléma, amitől nekem a hátamon is feláll a szőr, ha egy étlap hemzseg a helyesírási hibáktól. Szerintem semmilyen étterem, pláne egy önmagát ugyebár majdnem fine-diningnak aposztrofáló étterem, nem követhet el olyan helyesírási hibákat, mint amik ezen az étlapon szerepeltek. Tudom, az étlap hetente változik, de igenis fordítsanak arra külön figyelmet, hogy hozzáértő emberrel átnézetik a végleges verziót. Nálam általában a "cukkíni" és a "cappucino" és ezek különféle változatai a vészjelző szavak, ha ezek helyesírására nem fordítanak kellő gondot, akkor én úgy gondolom, hogy sok minden másra sem figyelnek kellőképpen. Itt sajnos mindkettő helytelenül volt írva.

3. A kapualjban elhelyezett kerthelyiség legdurvább tulajdonságát csak ez után fedeztük fel. A váci helyi járat sárga busza pontosan a kapualj előtt áll meg, és perceken keresztül ott püffög, amíg az utasok le- és felszállnak, elárasztva a teljes teret a kipufogófüsttel. Ez maga volt a pokol, eszméletlen büdös lett pillanatokon belül.

"Van viszont minőség, élvezet. Igényes, de egyszerű, élvezhető, érthető és szerethető ételek!" (Püspökfalat Facebook oldal)

4. Ekkor már kezdtük kicsit kellemetlenül érezni magunkat, pedig nem is tudtuk, hogy a java még hátravan. Kikértük a főételeket, Szilárd egy grillezett vörös tonhalat evett (bár a számlán grillezett kardhal szerepelt, így azt már soha nem tudjuk meg, mi is volt pontosan), én pedig rizottót kértem malacsülttel. Nos, a hal konkrétan jéghideg volt, az én malacsültem 3/4-ét pedig zsíros, főtt, puha mócsingok tették ki. Ezt szóvá is tettük, Szilárd ételét elvitték, és megmelegítve visszahozták, én a tányéromon félretoltam a mócsingokat, azt ahogy volt úgy otthagyták, és egy kisebb, hosszúkás tányéron kaptam pár szem, immár pár fokkal szebb húskockát. 

Még az újabb adag húsfalatok megérkezése előtt odalépett a tulaj az asztalunk mellett álló szakácshoz, akivel az ételekről diskuráltunk, és miközben röhögve átkarolta a séfet, cinikusan megjegyezte, hogy már pedig neki pont ezek a kedvenc ropogós (!!!???) részei a húsnak, és a szakács lesz szíves majd ebből neki még pluszba odacsomagolni. (Nekem ekkorra már végképp elment a kedvem az egésztől, mert nem, nem finom a mócsingos része, valószínűleg "véletlenül" összekeverte a jól átsütött, ropogós malacbőrrel a kedves tulajdonos. De ennek a megjegyzésnek ott és akkor végképp semmi helye nem volt, viszont nagyon kínosnak és megalázónak hatott.)

(A külön tányéron kihozott húsdarabok, ezek sem ropogtak, főtt ízük volt inkább, bár jóval több volt rajta a hús.)

Az én adagom ismét nagyobbra sikeredett, mint amit bírtam volna, inkább lett volna harmad annyi a rizottó, de normális hússal hozták volna ki, és a tulajdonos is megspórolhatta volna a kedves beszólását, mert innentől kezdve már kifejezetten kellemetlenül éreztük magunkat. 1-2 szemet fogyasztottam csak a második körben kihozott húsfalatkákból, a mócsingos részeket pedig ugyanúgy otthagytam a tányérom szélén a féladag rizottóval, a pincér is így vitte el, amikor végeztünk a fogással.

A pincérek láthatóan semmilyen szinten nem tudták lekezelni a helyzetet, teljesen úgy viselkedtek, mintha most történt volna először malőr az étteremben, és nekünk az jött le, hogy fogalmuk sincsen, hogy adott szituációkban nekik mit kellene mondaniuk a vendégnek, és hogyan tudnának úrrá lenni a helyzeten. Ez persze ismét nem az ő kontójukra róható, ezt folyamatos egyeztetésekkel, tréningekkel lehet csak helyesen megoldani, vagy eleve olyan személyzetet célszerű alkalmazni, akik igényesebb éttermi tapasztalattal is rendelkeznek. Olyat már nem is nagyon mer az ember lánya remélni, hogy egy pincér legyen született vendéglátós, mert manapság sajnos elvétve lehet csak beléjük botlani.

Szóval ott ültünk az asztalnál, és mindketten már csak azt vártuk, hogy ezen az egészen legyünk minél hamarabb túl. Pedig egy tökéletes estének indultunk neki klassz vacsorával, színházzal és koncerttel, és szörnyű érzés volt, hogy az olyan régóta tervezgetett esténk már az első állomásakor kezd valami egészen másba átváltani.

Mivel kétségünk sem volt afelől, hogy ebből az élményből is egy poszt fog születni, gondoltuk még kikérjük a desszertet, mégis legyen kerek a történet. 

Szilárd egy málnás, ricottás parfét evett, én pedig egy mogyoró csokis kekszet Bailey's krémmel. A tálalás ízléses volt, de az íze teljesen középszerű.

"Nincsenek, előírt szabályok, illetve vannak, de egyeseket meg lehet kerülni, másokat meg lehet szegni, vagy figyelmen kívül lehet hagyni." (Püspökfalat Facebook oldal)

5. Amikor már azt hittük, nem lehet durvább, nos én elmentem a női mosdóba. Amit ott láttam, az pedig végképp betette a kaput. A női wc-ben a felmosóvödör és wc közé szépen beékelve a gyerekszék látványa fogadott, tálcával. Igen, valószínűleg innen hozzák ki a gyermekednek az etetőszéket, ha véletlenül betérsz hozzájuk.

Közben Szilárd rendezte a számlát, nem is alacsonyodtunk le arra a szintre, hogy jobb helyeken ha ilyen problémák adódnak, akkor minimum a főételt fel sem ütik a számlára, természetesen a mi számlánkon minden tétel szerepelt (értelemszerűen a színházjegyhez járó desszertekért nem kellett fizetni). Kifizettük a cehet, és megfogadtuk, hogy ide sem jövünk soha többet. 

Kicsit szomorkásan ballagtunk át a színházba, és közben pont azt tárgyaltuk meg, hogy az ember inkább menjen el egy teljesen átlagos étterembe, ahol két-háromezer forintért meg tud ebédelni, vacsorázni, és nagyjából pontosan tudja is, hogy mire számíthat. Vagy inkább ritkábban, de menjünk valódi fine-dining helyre, ahol valódi vendéglátásban lehet részünk, igaz, hogy az ára jóval magasabb, de az az élmény és ár-érték arány amit egy jó helyen kapunk, köszönő viszonyban sem lesz soha egy ilyen ál-fine-dining hellyel, a szó pozitív értelmében. Ahhoz képest, hogy mennyire kellemetlenül éreztük magunkat, és igazából teljesen középszerű ételeket ettünk, borzalmas kiszolgálásban volt részünk, és a végére még a gyomrom is majdnem felfordult a mosdóban látottaktól, a számla a desszerttel együtt közel 14 ezer Ft lett volna. Dupla ennyiért olyan vacsorában lehet részünk, hogy egész életünkben szívesen emlékszünk rá. De így nekem sajnos csak ablakon kidobott pénz volt.

(A fogyasztásról a számla, néhány elírással itt is...)

Pedig a váci Püspökfalat Bisztró számos helyen mindenféle TOP listákban szerepel, néhányan ódákat zengenek róla, bár azt sajnos mindig nehéz megtudni, hogy ezek az írások mennyire tükrözik a szubjektív tapasztalatokat, mert én egyszerűen el nem tudom képzelni, hogy pont aznap este álltak olyan nagyon rosszul a csillagok a váci égbolton, hogy minden ilyen szerencsétlenül összejött.

Menüztetni vagy nem menüztetni? Valljuk be őszintén, nagy dilemma ez egy étterem életében, és marketinges szemmel megértem az összes pro és kontra érvet is. A hosszasra nyúló viták vége pedig szinte mindig ugyanaz, vagyis egy étteremnek a legtöbb esetben azért érdemes menüztetnie, hogy ebédidőben is legyen vendégforgalma, bevétele, hiszen a rezsit és a béreket, és persze nem utolsó sorban a nyereséget, sok esetben nem lehet csak a'la carte ebéd vagy vacsoraidő alatt kitermelni. (Persze nagyon sok étteremnek sikerül, de ez a poszt most nem róluk szól.) Ráadásul az sem egy utolsó szempont, és marketingesként érthető is a koncepció, hogy ha egy elégedett vendég eszik az éttermünkben klassz áron délben, akkor van rá esély, hogy visszajön a haverokkal este is. De ha máskor mégsem jön vissza, akkor is legalább odaszoktathatjuk hétköznap menüzni. Már ha elégedetten távozik.

Én legalább is csak így látom értelmét a menüztetésnek, vagyis kialakítani egy stabil menüzős közönséget, akikből 2 fajta létezhet: vagy mindig csak menüzni jár hozzánk, vagy mivel a menü annyira ízlik neki, hogy simán benne van a pakliban, hogy hozzánk tér majd be a barátaival, családjával is egy szombat este, elköltve a szokásos "menüpénz" többszörösét is. A lényeg, mondjuk menüztetéstől függetlenül, hogy a vendég mindig elégedetten távozzon tőlünk. Ne feledjük, vagy azért jár hozzánk, mert a közelben dolgozik vagy lakik, vagy annyira szereti az ízeinket, a pincérünket, a tapétánkat, stb., hogy kifejezetten hozzánk tér vissza. Persze az is lehet, hogy épp csak arra járt. A lényeg, hogy éhes, és minket választott, hogy a pénzét elköltse.

És ezekből az érvekből kiindulva nekem valami nagyon nem stimmel. Az utóbbi pár napom csak arról szól, hogy a környékbeli menüzős helyeken egyszerűen jóval a meghirdetett időintervallum előtt elfogynak a menük, és az ember éhesen, szomjasan kóvályog a rekkenő hőségben, és a kedvenc helyein nem tud enni egy normálisat, csak étlap áron.

Szerencsére a Palotanegyed hemzseg a klassz kiülős helyektől, jönnek is az irodisták, turisták, boldogok-boldogtalanok, feltöltik a helyeket az árnyékos fák alatt, jó érzés látni, hogy milyen élet kezd folyni a városnak ezen a szakaszán is. Hétköznap általában 12-15, de valahol akár 17 óráig is 900-1200 Ft körüli összegért vagy fix 2-3 fogásos, vagy több választható elő és főételből, illetve kávéból/desszertből válogathatod össze az étked. Persze a plusz üdítő és kávé elfogyasztásával ez a ceh azonnal bőven 1500 - 2000 Ft-ra is tud rúgni, de ha az ember kicsit is odafigyel, akkor simán megússza 1200 Ft-ból, és ez az egyik kulcsfontosságú dolog a történetben, mert szerintem az emberekben van egy pszichológiai összeghatár, ami fölé nem szívesen megy, ha egy hétköznapi ebédről van szó. Hiszen azért eszik menüt, mert az "olcsó", de mégis "normális kaja".

Én nem vagyok egy pontban délben ebédelős típus, de azt gondolom, hogy ha egy helyen 15:00, néhol 15:30-ig is meg van hirdetve a menü, akkor 14:15 perckor még tudjanak kiszolgálni belőle, vagy menü áron biztosítani más ételt. Nos ez sajnos egyáltalán nem jellemző sok helyen. Az elmúlt napokban a Suszterinasban és a korábban általam is dicsőített Rendelőben is abba szaladtam, hogy nagyon sajnálják, de elfogyott a déli menü. Arra a kérdésemre, hogy akkor mit tudnak ajánlani menü áron, csak kikerekedett szemekkel néztek rám, mondván semmit, de szívesen adnak étlapot. Bocs, de nem, ha egy 3-4 órás időintervallumban meghirdetsz egy akciót, akkor kutya kötelességed azon az áron biztosítani nekem vagy a menüt, vagy pedig egy helyettesítő ételt, pláne több mint egy órával az akció vége előtt. A Suszterinasban erre az a válasz, hogy ugyanaz az étel rendelhető az étlapról, de más áron, mert a menüzős gyümölcslevesbe mást tesznek, mint a sima étlapról rendelhetőbe, és az drágább. WTF? Azt nem mondanám, hogy minden nap ezeken a helyeken eszem, de azért heti 1-2 alkalommal simán megfordulok náluk, így nyilván ilyenkor még kellemetlenebbül érint a visszautasítás. Pláne, hogy szeretem az ételeiket is, és tényleg közel vannak hozzám.

Persze ilyenkor jönnek azzal a szöveggel, hogy ők nem tudják kiszámolni, hogy mennyi menü fog elfogyni, így ha gyorsan elfogy minden, akkor borzasztóan sajnálják, ellenkező esetben meg gondolom még 4 órakor is simán rád tukmálják, vagy vacsoraidőben minden gond nélkül eladják teljes áron, amivel egyébként nem is feltétlenül van gondom, de akkor szerintem működjön a dolog fordítva is. Vagy írja ki, hogy a menü 12-től a készlet erejéig, aki kapja-marja elven működik.

Persze ezekről nem a pultos vagy a felszolgáló tehet, és megértem, hogy neki nincs jogköre eldönteni, hogy milyen eltérő ételt adhat ki menü áron, de ez pl. tökéletesen működik a Spinozában. A múltkor kikértünk 2 menüt, majd visszajött a pincér, hogy sajnos már csak pont 1 db menüjük van. Erre megkérdeztem, hogy semmi gond, akkor mi mást tud kihozni menüáron? Szemrebbenés nélkül felsorolt 2 különböző verziót, amik közül választhattunk. Én ebéd után még 2 órát maradtam a helyen kicsit dolgozni, közben fogyasztottam egyéb dolgokat is az étlapról normális áron, ittam fröccsöket minőségi borból, és szívesen adtam borravalót a pincérnek távozáskor. Vendégnek éreztem magam, és nem úgy hagytam el a helyet, mint a Butcher's Kitchen-t, hogy közben szívom a fogam, és megfogadom, hogy ide sem jövök többet. Sőt! 

Szóval levonva a következtetést, ha már menüztetünk, vagy biztosítsunk több választási lehetőséget a vendégnek, vagy legyen egy helyettesítő ételünk (általában egy egyszerűbb tésztaféle vagy rántott csirkemell rizzsel mindig beválik), vagy legyen olyan a menü, ami eleve szerepel az étlapon, és ha több vendégre is számítunk délben, és mégsem fogy el, akkor simán felhasználható legyen a nap folyamán. Vagy csak legyünk előrelátóak, és improvizáljunk valami egyszerű ételt, amivel kiengesztelhetjük a vendéget, ha már sajnos elszámoltuk magunkat. A személyzettel pedig mindig egyeztessünk erről, hogy ők is képben legyenek, meddig mehetnek el a variálás terén. De az épp arra betérő egyszeri vendég vagy a törzsvendégek étkezése ne azon múljon, hogy berontott-e 18 farkaséhes ír turista ebédidőben az étterembe korábban, vagy sem. 

Döntsük el, hogy milyen céllal menüztetünk!? Van egyáltalán értelme? Menü nélkül is telt házunk lenne? Mégis szükség van rá? Naponta hány embert nem tudunk kiszolgálni az idő előtt elfogyó adagok miatt? Ez hány elégedetlenül távozó, éhes és morcos embert jelent naponta, aki utána duzzogva máshol költi el a pénzét, és rossz érzéssel gondol ránk, ossza meg a barátaival, legközelebb nem fog jönni, és nem hozza magával a tizenkét éhes kollégáját, akikből hárman is ott tartanák jövő hét pénteken a szülinapjukat és a legénybúcsújukat?

A vendég ebédidőben azért jön be hozzánk, mert nálunk szeretne enni. Nálunk szeretne pénzt költeni. Egy ilyen kis malőrrel ne üldözzük el akár örökre. Szerintem. 

Ha egy pillanatra is elbizonytalanodom, hogy biztosan jó ötlet volt-e elindítani ezt a blogot, valahogy az élet mindig úgy rendezi, hogy azonnal szembejöjjenek olyan újabb és újabb sztorik, amik egyértelműen blogbejegyzésért kiáltanak. Így történt ez múlt hét hétfőn is. Azt mondjuk már tudtuk, hogy a Dining City Étteremhét keretein belül hétfőn Pécsett, a Zsolnay Étteremben fogunk ebédelni, de amikor már csak egy órára voltunk a helytől, akkor felhívtak telefonon a Zsolnay-ból, hogy történt egy kis malőr, miszerint egy technikai probléma miatt csak 11 órakor kapták meg az összes asztalfoglalást a hétre, és mivel addig nem látták a több tucat asztalfoglalást, sajnos nem is készültek a menükkel, nekünk pedig 13 órára lenne asztalfoglalásunk, így mi lenne, ha kedden tennénk látogatást náluk. Mondtuk, hogy sajnos már nem csak hogy úton vagyunk hozzájuk egy villányi kiruccanás elsődleges állomásaként Budapestről, hanem lassan meg is érkezünk. Így is természetesen felajánlották, hogy menjünk nyugodtan, és mivel a Dining City menüjével sajnos nem tudtak készülni, így ugyanazon az áron fogyaszthatunk egy teljesen más, sokkal exkluzívabb menüsort. Hip-hip-hurrá, ez nem hangzott rosszul, sőőőt, de ami ez után következett, az volt maga az igazi meglepetés!

Nagy valószínűséggel azok a vendégek, akik nem messziről érkeztek volna az étterembe egy másik időpontot kaphattak, így az egész étterem csak a miénk volt. Vagyis majdnem a miénk, mivel egyetlen asztal volt csak foglalt rajtunk kívül, ahol nem más ebédelt többedmagával, mint Patch Adams!!! Igen, az a Patch Adams, akinek az életéről és munkásságáról egy szenzációs film is készült Robin Williams-szel a főszerepben. Adams és követőinek célkitűzése, hogy a testi tünetek kezelésén túl a lelki gyógyítást is ugyanolyan fontosnak tartják, s szerencsére az ő módszerével számtalan sikeres gyógyításon vannak már túl a világ több pontján. Alapvető filozófiájuk azon a holisztikus megközelítésen alapszik, miszerint valaki egészségi állapotát nem lehet elkülöníteni a családja, a közössége, a világ, valamint általánosságban az egészségügyi ellátás egészétől. Kezeléseik minden esetben ingyenesek, a betegeket barátként kezelik, a gyógyító csapat egészségi állapota ugyanolyan fontos, mint a betegé, az ellátás pedig a móka és játék keretein belül történik. Bővebb információt ITT találhatsz a módszerről.

Patch Adams és a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának képviselői egy hosszú asztalnál foglaltak helyet, akik ámulattal hallgatták a különböző sztorikat mesélő Adams-t. Egyszerűen nem lehetett nem figyelni rá, olyan nyugalom és béke áradt minden szavából, hogy teljes áhítattal hallgattuk mi is minden pillanatát. Aztán egyszer csak elkezdett nagyon vicces lenni, ekkor szerencsére az egyik asztaltársa teljesen természetes módon átinvitált minket magukhoz, így fényképezőgéppel a kezemben, pillanatok alatt ott termettünk. Szilárd egyik példaképe Adams, a róla készült film az egyik kedvence, így talán érthető, hogy ő még izgatottabb volt a személyes találkozástól, mint én.

Adams életében most járt először Magyarországon a PTE Általános Orvostudományi Karának köszönhetően, és a reptérről egyenesen Pécsre érkezett, ahol hétfő este egy ingyenes előadás keretein belül találkozhatott vele a nagyérdemű. Adams egy tünemény volt, a sok öltönyös fazon között teljesen kirítt nem csak színes egyéniségével, hanem színes ruházatával is. (Az öltönyös fazonokról időközben kiderült, hogy valamennyien orvosok, és eszméletlen közvetlenek és jófejek voltak ők is, nem beszélve a Zsolnay személyzetéről, akik hihetetlenül jól állták a sarat a sok ökörködés közepette.)

Adams elmesélte, hogy többek között azért öltözik ilyen feltünően, mert szerinte az emberek döbbenetes módon elidegenedtek egymástól, és az ő kinézete, azaz a félig kék és ősz hosszú haja, a színes bohócruhája láttán nem lehet nem azonnal beszélgetésbe elegyedni vele. Szerinte úgy járunk-kelünk utunkon, ülünk a buszon, sétálunk az utcán egymás mellett, hogy szándékosan kerüljük egymás tekintetét, érintését, miközben a mellettünk elhaladó ember a legjobb barátunk is lehetne. 

Majd egy kisebb előadás következett, megmutatta nekünk, hogy milyen kincseket is rejt a buggyos nadrágja, aminek nagyon jó hasznát veszi, ha például egy repülőtéren 2-3 órát várakoznia kell, ez alatt az idő alatt ugyanis eszméletlen vicces dolgokkal lehet szórakoztatni az elsősorban gyerekekből álló közönségét. 

A Zsolnay étteremben volt, aki szivárványt kapott az arcára, de megmutatta a Guatemala-ról való kisemberkét is, akinek a kisgyerekek elmesélik kisebb-nagyobb problémájukat az életben, majd éjszakára a párnájuk alá téve, a kisember eltünteti azokat örökre. Gyakran levélben keresik meg őt, hogy küldjön ilyen kis emberkét másoknak is.

A színes ruhákkal és a vicces megjelenésével olyan békét és jókedvet áraszt magából, hogy ezt tényleg érdemes mindenkinek legalább egyszer személyesen átélnie, hihetetlenül pozitív személyiségével azonnal mosolyt csal mindenki arcára, hiszen ő tudja a legjobban, hogy két ember között a legrövidebb út egy mosoly. Vagy egy közös orrtúrás. :)

(Patch Adams és a cikk két szerzője: Marcsi és MarketingArc bohóckodik.)

A Zsolnay Étterem viszont annyira szenzációs volt, hogy nem szeretnénk, hogy ez a sztori bármilyen szinten is elhomályosítsa az ottani élményeinket, így engedelmetekkel azt egy másik posztban fogjuk részletesen ecsetelni.

Ha tetszett a bejegyzés lájkold és oszd meg ismerőseiddel vagy nyomj rá egy pluszt! ;) Köszönjük!

További marketinges okosságokért lájkold Facebook oldalunkat! 

Igen, pontosan ennyi időbe telhet kb. 600 potenciálisan új vendéget elveszítened.

Hogyan? 

Ingyenes gyorstalpalónk nem csak étterem tulajdonosoknak.

(A mellékelt képek a valóságot ábrázolják, viszont sietősen mobiltelefonnal készültek, így a minőségük sajnos nem lett a legjobb.)

1. Szolgálj fel nevetséges méretű sült krumpli adagot az átlagosan 1500 Ft-ba kerülő szendvics és krumpli menüdben, erősen koncentrálj, hogy egy fél krumpli legkisebb darabkái kerüljenek az adagba, amiknek nagy része el is van égve.

2. Ha a vendég kulturált hangnemben megkérdezi, hogy a fényképen is látható krumpli adag tényleg 10 dkg-e, határozottan zárd le azzal a témát, hogy igen, hiszen le van mérve, majd flegmán kérdezz vissza, hogy mi a baj vele!? Ha a vendég erre azt válaszolja, hogy szerinte megpróbáltad eladni neki egy krumpli legvégét, ami meg is van égve, akkor háttal állva neki, félvállról bökd oda, hogy akkor lesütsz helyette egy másik adagot.

3. Meg se forduljon a fejedben, hogy elnézést kérsz, az beláthatatlan következményekhez vezetne.

4. Öt perc múlva látványosan vonulj végig az éttermen az újabb adag sült krumplival a kezedben, jó hangosan, kioktató stílusban kiabáld el magad, hogy készen van a másik adag krumpli, győződj meg róla, hogy a többi vendég is jól hallja, hogy nyilvánvalóan neked volt igazad, és most jól beégetheted végre a szemétjét, hogy kifogásolni merte az előre kifizetett, borravalóval megspékelt vacsora minőségét. Nem is érted, hova kanászodtak a mai vendégek, ugye!? És hol lesz ennek a vége!?

5. Ha egy pillanatra is azt gondoltad, hogy akár most is odavakkanthatnád, hogy bocsánat a kellemetlenségért, akkor gyorsan szállj magadba és hessegesd el ezt a bűnös gondolatot, a vendég szereti, ha hülyének nézik, és ha megalázott helyzetben költheti el a vacsoráját.

6. A legjobban úgy tudod móresre tanítani a megélhetésed alapját szolgáló szemtelen vendéget, ha a csere krumplit jól odaégeted, na nehogy már ezek után még egy jót egyen is a disznaja! A szendvicsed lehet akármilyen finom, szerencsére úgysem erre fog emlékezni, úgyhogy talán kár is tényleg finomra készíteni. A cserekrumpli látványosan legyen legalább kétszer akkora, mint az eredetileg felszolgált adag, így elhintheted a vendégben a gyanú csíráját, hogy mégis csak valami nem stimmelt vagy a korábbi vagy a cserére szánt adag méretével. Higgy nekünk, amíg a gyanú árnyékában lapul a delikvens, addig tovább nőhet benne az irántad és a helyed iránt érzett ellenszenve. Garantált siker, ezt általában csak a haladó szinten oktatjuk.

7. Hosszas időt szánj arra, hogy kikísérletezed, hogy a fröccsnek használt bor íze a szódával elkeverve megtévesztően hasonlítson az összemorzsolt Kalmopyrin tabletta keserűségére, hiszen ez az ízkombináció hangsúlyozza ki a legautentikusabban a megégett cserekrumpli zamatát.

8. A női wc-ben valamelyik erős vendéggel tépesd szét a harmonikaajtót, mindenképpen legyen használhatatlan darabja a mellékhelységnek, minek akarná azt bárki is elhúzni, így legalább a kézmosó részhez is érkezik némi fény a wc-ből, ha már villanyt ott nem sikerül kapcsolni sehogy sem. Ráadásul a homályos fény sokkal játékosabb a törött csempén, így nem érdemes ennek megjavításával sem bíbelődni.

9. A magyar férfi mind disznó, köztudottan csak a koszos wc látványa indítja el nála a vizelési folyamatot, így eszedbe se jusson felhergelni egy tiszta wc látványával, mert még a végén ő is tisztán tartaná. Ez pedig lelassítaná a vendégeid elmaradozásának ütemét.

10. Ha ezeket mind betartod, és még esetleg kiegészíted egy-két további egyedi specialitással, garantált a siker! Mert szerencsére a magyar vendég igénytelen úgyis, na meg irigy is a szemete, úgyhogy ne aggódj, úgysem akarta elújságolni a Foursquare oldaladon, hogy itt micsoda kiszolgálásban volt része, nyilván ajánlani sem akarta senkinek a helyed, ne adj’ Isten becsekkolni a Facebook oldaladon, hadd lássa csak átlagban 600 ismerőse, hogy ő épp nálad falatozik. Igen, így generálhatna neked egy elégedett vendég több száz potenciális vendéget, vagyis ez esetben akár 600 embert, aki így legnagyobb szerencsédre már nem nálad szeretné elkölteni a pénzét, hanem a környékeden gombamód elszaporodott és folyamatosan szaporodó jobbnál-jobb vendéglátóhelyeken. Adj hálát az égnek, ezt is megúsztad!

Figyelem, fontos! Kikalkuláltuk neked, ráadásul ezt is ingyen adjuk, hogy jobban megértsd: Ez 10 vendégnél már 6000, 100 vendégnél akár 60000 további potenciális vendég is lehet, és így tovább! Őrület, hogy milyen ördögtől való dolgokra nem képes ez a mai online közösségi lét, ugye!? De nyugalom, aggodalomra semmi ok, esélytelen, hogy a sikeresen elüldözött vendéged valaha is visszatérjen, vagy további forgalmat generáljon neked közvetett módon az ismerősei által, úgyhogy célod elérted, jár a taps, hiszen szemmel láthatóan a "Hosszú évek konyhai tapasztalatát sütötted bele szendvicseidbe."

Ha tetszett a bejegyzés lájkold és oszd meg légy szíves! Ha Google Plust használsz nyomj rá egy pluszt! 

Van egy kis bugyuta szokásunk, miszerint akárhányszor elhaladunk a New York Palota előtt, Szilárd mindig megjegyzi, hogy milyen gyönyörű ez az épület, én pedig mindig érdeklődve megkérdezem, hogy mi is ez, mert mindig elfelejtem. Erre ő ilyenkor csillogó szemekkel elmeséli, hogy ez bizony a New York Palota, ami a Boscolo csoport által lett felújítva, és hogy szerinte ez a világ legszebb hotele, és ő bizony akárhányszor erre téved, mindig teljesen lenyűgözi a látvány.

Közeledik a Szilárd nap, így gondoltam utánanézek, hátha akad olyan program a kávéházban, amivel meglephetem névnapjára. Szerencsére a három nyelven is elérhető honlapjukon azonnal megpillantottam a BÁRZONGORISTA 2014 menüpontot, ami az idei év bárzongorista versenyére utalt, melyre bárki jelentkezhetett tavaly november végéig. Kicsit böngészve az oldalt, ahol egyébként minden információ precízen megtalálható az eseményről, pillanatok alatt el is dőlt számomra, hogy ott a helyünk, hiszen minden adott a jó szórakozáshoz: imádjuk a helyet, a bárzongorát is, és nem utolsó sorban a jegyár is nagyon csábítónak tűnt. Két fajta jegy közül lehet választani, az egyik egy süteményt és egy kávéspecialitást tartalmaz 2500 Ft-ért, amit nagyon barátinak gondoltam, a másik pedig egy főételt, egy pohár bort vagy üdítőt, valamint kávét 5000 Ft-ért fejenként. Végül is a vacsorajegyes megoldás mellett döntöttem, gondoltam erről úgyis mindenképpen írni szeretnék majd, pláne hogy az étlapon szereplő átlagos 3-6 ezer forintos főételekből kiindulva fejenként 2500 forint pluszt biztosan mindenképpen megér a dolog, azt meg ugye nem kell senkinek sem ecsetelni, hogy enni amúgy is szeretünk. Így március 3-án a világ legszebb kávézójába, a New York Kávéházba vettük az irányt.

Az este folyamán hét versenyző mérette meg magát a Szentpéteri Csilla, Nyári Károly és Esze Jenő személyéből álló zsűri és a telt házas közönség előtt.

Az épület egyszerűen tényleg mesés, pár éve egyszer kávéztam már itt ügyfelekkel, és Szilárd is járt már itt többször üzleti megbeszéléseken, de az esti fények pompája mégis teljesen más arcát mutatta a kávézónak és a hotelnek, mint amit nappal eddig tapasztalhattunk.

Kifejezetten családiasnak éreztem a hangulatot, a csodálatos fények és az egész hely atmoszférája nagyon magával ragadó, a személyzet is természetesen szuper kedves, az ételek pedig önmagukért beszélnek. A verseny vége felé volt egy kisebb malőr, ami némi szerelést igényelt, de ez alatt Szentpéteri Csilla profi módon lereagálta a helyzetet, és kínos csend helyett érdekes sztorikat hallhattunk nagy íróink mindennapjairól a XX. században virágkorát élő kávéházban. 

Kiszolgálás/felszolgálás:

Kicsit nehezen lehetett elkapni egy-egy pincért, de ezt betudtuk annak, hogy tényleg telt ház volt mindenhol, viszont a főételek nem érkeztek egyszerre az asztalunkhoz, ami lássuk be, nem tűnt túl profi kivitelezésnek, valamint a pincér egy másik asztalnál próbálkozott a megkésett étel felszolgálásával. De a kellemetlenségért elnézést kért. Viszont a Theodora ásványvizet Szentkirályi-s pohárban szolgálták fel, amin azért mi meglehetősen meglepődtünk. Egy luxus kategóriájú hotel éttermében ilyen bakit nem lenne szabad elkövetni, ez legfinomabban szólva is márkarombolásnak számít. Én biztosan nem örülnék neki, ha a termékemet a konkurencia poharából szürcsölgetné a vendég.

Tisztaság:

Nálam a tisztaság mérvadója mindig a mellékhelyiségnél kezdődik, ha ezzel minden rendben van, akkor általában már csak remélni tudom, hogy a konyhában is rend és béke uralkodik. Nem tudom, itt mi történhetett, lehet hogy tényleg pont kifogtam azt a pár percet a New York kávéház teljes történelméből, amikor a wc-ben káosz uralkodott, de engem ez a látvány fogadott. A nyomógomb a földön hevert wc papír cafatokkal egyetemben. Így bementem egy másik wc-be (összesen két női wc található a mosdóban), ahol pedig az ajtó bezárása okozott némi problémát. Később, amikor újra visszamentem, a probléma orvosolva volt, így lehet, hogy tényleg csak pont sikerült elkapnom ezt az áldatlan állapotot. Ezt leszámítva a kézmosó rész is csodaszép és egyébként tiszta volt.

Eladóhelyi kommunikáció:

Hatalmas piros pont jár azért, amiért külön erre az estére készítettek egy ízlésesen kinyomtatott menüsort, valamint az általános étlap is nagyon szép képekkel illusztrált, magyarul és angolul megírt, kifejezetten mutatós darab. Az asztalra kihelyezett cukor, édesítő, barna cukor természetesen mind ízlésesen logózott.

Az kicsit kínos volt, hogy nem egyeztettek egymással előre, hogy meddig árusítják az előtérben a jegyeket a májusi gálára, ami egyben a döntő is, így amikor azt javasolták a szünetben, hogy nyugodtan érdeklődjünk a jegyekről az előtérben, sajnos hűlt helyüket találtuk már csak a rendezvényszervezőknek, akik valóban ott voltak, amikor megérkeztünk.

Külön meglepetéssel töltött el minket, hogy bár a vacsorajegyes menüben nem szerepelt, de mégis mindenki kapott egy szelet süteményt is, ez igazán jófejség volt az étteremtől. Ennek természetesen nagyon örültünk, ráadásul nekem külön nagyon tetszett, hogy a desszert kinézete a hangjegyes csokidísszel szerintem nagyon stílusosan illeszkedett az este témájához, íme egy kép erről is:

Facebook:

Két oldalt is kiad a Facebook keresője, mégis csak egy érhető el, valószínűleg duplikáció lehetett, és az egyik oldalt megszüntethették, de a kereső még mindig kiadja. Sajnálatos módon pont az az oldal tűnt el, ahol már közel 13500 ember be is jelentkezett, így most 2017 rajongóval és 1250 bejelentkezéssel büszkélkedhetnek, ami azért lássuk be, igen karcsú egy luxus szállodának. A két oldalt simán össze lehetett volna fésülni ÍGY, ez által ráadásul a rajongók száma is összeadódott volna.

Ami ugyancsak nem túl frappáns megoldás, és erről is egy korábbi blogbejegyzésben már értekeztem, hogy sajnos ők is magyarul és angolul is írnak egy-egy poszton belül, pedig ezt is annyira egyszerűen lehetne profin csinálni, pont ÍGY!

Ettől függetlenül közepesen aktívak, sajnos a napi egy poszt átlag sincs meg, pedig a célcsoportjuk ott van, írtak is róluk minden szépet nekik az ajánlásokban, de valahogy sajnos senki nem foglalkozik velük. 

Honlap:

Mint korábban említettem, a honlap három nyelvű, eléggé informatív, mondjuk nekem nem igazán a szívem csücske, hogy mindent pdf-ben lehet csak megtekinteni, egy webdesigner és programozó valószínűleg nálam sokkal jobban fogná a fejét a látottak alapján, de ettől függetlenül használható, bár néhány kép minőségén tudnék mit javítani. 2014-ben azért ennél profibb honlapot is el tudnék nekik képzelni, de az mindenképpen pozitívum, hogy az oldal rendszeresen frissítve van.

Foursquare: 

Nagyon szépen karbantartott Foursquare oldaluk van, jár a piros pont ezért is! :)

Mindent összevetve, az este zseniális volt, és ha nem szakmai szemmel tekintünk az apró részletekre, akkor tényleg egy feledhetetlen estét töltöttünk el a világ legszebb kávéházában. Lássuk be, az étlapot lapozgatva egy átlag magyar ember sajnos nem igazán engedheti meg magának, hogy itt költsön el egy romantikus vacsorát, de ez a poszt nem is egy luxus szálloda/étterem árait hivatott ecsetelni, hanem inkább pont azt, hogy mennyire jó dolog, hogy egy átlag ember számára is elérhető áron, ilyen igényes programokat ki lehet fogni egy luxus hotelben/kávézóban Budapesten. Arról nem is beszélve, hogy tényleg egy pillanatra sem éreztük feszélyezve magunkat, ezért is külön dicséret a személyzetnek.

Nem mellesleg, az elődöntőből 3 versenyző jutott tovább, szerencsére pont a mi kedvencünk is benne volt, a hab a tortán pedig az volt, hogy a kedvencünk bátyját a zsűri szavazta be a folytatásra, így nem csak mi, de az egész család majd kiugrott a bőréből, amikor ezt bejelentették.

Hazafelé menet pedig utolsó emlékképnek ez a bácsi fogadott minket, nekem méltó zárása volt egy remek estének annak a szemtanúja lenni, ahogyan percekig mozdulatlanul állva szemlélte az étteremben zajló eseményeket, ki tudja, talán fiatal korában ő is ebben a teremben muzsikált át hosszú-hosszú éjszakákat?

Az estéről készült összes képet az alábbi képgalériában nézheted meg, klikk:

További marketinges okosságokért lájkold a Facebook oldalunkat! Ha tetszett a bejegyzés lájkold és oszd meg az ismerőseiddel vagy nyomj rá egy pluszt! ;) Köszönjük!

Szerencsés csillagzat alatt születhettem, mivel úton-útfélen hírességekbe botlom, gyakran anélkül, hogy akár csak a kerületből is kitenném a lábam. Persze nem kell rögtön hatalmas celeb inváziókra gondolni, bár én mégis az égiektől kapott egyedi képességnek tulajdonítom, hogy bármely átlagemberben képes vagyok meglátni akár a hollywoodi hírességet, akár a magyar szappanoperahőst, vagy esetleg éppen a Simpson család valamelyik rajzfilmkarakterének alteregóját. Bár ahhoz, hogy a pincér Robert De Niro-val személyesen találkozhassam, egészen a Dunakanyarban fekvő Kismarosig, az Öreg Morgó Fatálas Étteremig kellett elzarándokolnom. 

No az sem titok, hogy ezt a hasonlóságot sajnos nem én fedeztem fel, Szilárd és családja évek óta rendszeresen megfordul a helyen, és az itt dolgozó pincér és Robert De Niro fizimiskája közötti szembetűnő hasonlóság észrevétele egyértelműen az ő érdemük. (Hasonmásunk rengeteg családi fotón szerepel, és szívesen meg is mutatnám, de személyiségi jogaira való tekintettel úgy döntöttem, hogy most be kell érnetek az eredeti De Niro képével, de esküszöm, a pincér megszólalásig ugyanígy néz ki!)

De természetesen nem csak miatta tettünk látogatást az Öreg Morgóban, hanem mert Szilárd édesapjának a 70. születésnapját szerettük volna a családdal és barátokkal megünnepelni. Sajnos ismét arra a szomorú következtetésre jutottunk, hogy a Dunakanyar ezen oldalán elkeserítően kevés alternatíva közül tud választani az ember, ha nagyobb társasággal szeretne étteremben ünnepelni, így szinte egyértelmű volt, hogy utunk ide vezessen.

(Az Öreg Morgó Fatálas Étterem kívülről)

A hely kívülről engem egy tipikus amerikai, kertvárosi étteremre emlékeztet, ami autóval, de akár a Királyréti kisvasúttal is könnyen megközelíthető; tágas parkolóval rendelkezik, a környék pedig tényleg csodálatos, mondjuk a Börzsöny látványa szerencsére ebben nagyban hozzásegít. 

Az étterem berendezése egyébként meglepően otthonos, bár néhány helyen már-már kaotikusnak, diplomatikusabban fogalmazva eklektikusnak mondható, mivel a tipikus jómódú vidéki stílus mellett találunk autómodelleket vitrinben, Buddha fejszobrot a gerendák között megbújva, Fabergé tojás másolatot, kovácsoltvas elemeket, thrillerbe illő lánybabát, szóval nagyjából van itt minden, mint a bolhapiacon, de megmondom őszintén, valahogy nekem az az érzésem volt, hogy jól elférnek ezek itt egymás mellett, legalább van min legeltetnie az embernek a szemét, amíg a fogásokat várja, vagy ha gyerekekkel vagyunk, akkor van mivel lekötni őket.

  (A bejáratnál a fotelbe helyezett hajas baba bármely pszicho-thrillerben megállná a helyét.)

Az étel az Öreg Morgóban a teljesen átlagos és jó közötti szinten mozog, túl nagy meglepetések sem negatív, sem pozitív irányban nem értek. Kifejezetten közkedvelt ételeket találunk az étlapon, magyaros leveseket, frissensülteket, 2 és 4 személyes vegyes fatálakat, savanyúságokat, hagyományos desszerteket. Az adagok viszont hatalmasak, úgyhogy innen biztosan senki nem távozik üres gyomorral. Íme, mi ezeket fogyasztottuk:

Kiszolgálás/felszolgálás: Azon túl, hogy az ember tényleg nem tudja abbahagyni a pincér folyamatos bámulását, az Öreg Morgóban az igazi, régi vágású vendéglátásra számítsunk. A pincéreknek ugyan nem ér fülükig a szájuk (vagy csak De Niro nem szeretne kiesni a maffiózó szerepkörből), de figyelmesek, minden óhajunkat teljesítették, és a magunkkal hozott tortát is különös műgonddal hozták ki az asztalunkhoz. 

Tisztaság: Ambivalens érzések töltöttek el, mert a hely tényleg teljesen tiszta, és az asztalok is rendben vannak tartva. Ugyancsak nagyon pozitívnak tartom, hogy a mosdóban papír zsebkendő, kézkrém, nedves törlőkendő, és egyéb női higiéniai termékek is rendelkezésünkre állnak, ilyeneket általában csak magasabb kategóriájú éttermekben, szállodákban látni, így ez egy nagy piros pont. 

 (A mosdó és előtere mindenféle földi jóval van felszerelve.)

Viszont a mosdóban sajnos nincs fűtés (fűtőtestet sem láttam, csak az előtérben), ami kifejezetten kellemetlen élményekkel gazdagított. Ami ugyancsak számomra furcsa, hogy ha egy étterem ennyire oda tud figyelni arra, hogy a mosdóban kézkrém is legyen, akkor a fűtés fontossága mellett miért nem figyelnek oda a vendégtér szellőztetésére. Sajnos a ruháink annyira ételszagúak lettek, hogy hazaérve azonnal a mosógépben landoltak. 

Eladóhelyi kommunikáció: Mint említettem, kifejezetten régi vágású vendéglátással van dolgunk, azaz a pincérek szépen teszik a dolgukat. Ha szeretnénk valamit, készséggel állnak rendelkezésünkre, de itt ne várjuk el, hogy pár perccel a fogás megkezdése után megkérdezzék, hogy minden rendben van-e, viszont természetesen kávét, cappuccino-t ajánlanak a desszert után.

Az étlap kategorizált, átlátható; plusz pont, hogy már itt felhívják a figyelmünket, hogy kedden a pizzák, csütörtökön pedig egyes fatálak kaphatóak fél áron. A környékre akár ingyen is szállítanak, a pizzájukat több helyen is nagyon dicsérik, ezt az infót másodkézből én is meg tudom erősíteni. 

Facebook: Bármennyire is meglepő, az Öreg Morgó sajnos emberként van regisztrálva a Facebookon. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy ez mennyire öngól bármely étteremnek, cégnek. Mivel a jelenség sajnos még mindig nagyon sok esetben tapasztalható kis hazánkban, nemrég el is kezdtem írni erről egy több részből álló bejegyzést, melynek erre vonatkozó része ITT olvasható. Ettől függetlenül az oldalon vannak bejegyzések, tehát próbálják aktívan használni, de én hiányolom az oldalon egyébként fellelhető profi képek használatát, és az, hogy az étlap vakuval van laponként befotózva, sajnos szót sem érdemel. Egy-két kattintással ebből a több mint 2200 "baráttal" rendelkező személyes profilból is pillanatok alatt profi oldalt lehetne varázsolni, és mennyivel interaktívabban lehetne kommunikálni a rajongókkal az étteremben és a környékén zajló történésekről is.

Honlap: A másik szívfájdalmam a honlapjuk, ami valószínűleg egy 2009-es évre visszavezethető próbálkozás maradványa lehet. Inkább ne is lenne, annyira fájdalmas a látványa. Pedig mennyi környéken élő vagy kiránduló lenne kíváncsi arra, hogy Kismaros-Börzsönyligeten milyen lehetőségek vannak ebben az étteremben az étkezésre, arról nem is beszélve, hogy szerencsére a Dunakanyar külföldi turisták által is egyre nagyobb számban látogatott, de így számukra esélytelen, hogy valaha is rábukkanjanak erre az oldalra, bár mint mondtam, jobb is, ha ezt inkább senki sem látja. Színes ételfotókkal, több nyelvű leírásokkal, étlapokkal, Facebook rajongói oldallal összekötve mennyire másképp festhetne minden. Mentségükre szolgáljon, hogy a tulajdonossal váltottunk néhány mondatot, és azt mondta, hogy folyamatban van az új honlap elkészülése. Izgatottan várjuk az eredményt! 

Foursquare: Az oldal létezik, de sajnos ez sincs kezelve, ide kattintva érhető el.

A környék adottságait alapul véve, az Öreg Morgó több szempontból is remek helyen van. Népszerű kirándulóhely közelében helyezkedik el, ahol osztálykirándulók, és egyéb kiránduló csoportok fordulnak meg, a Királyréti kisvasút is itt áll meg, szóval az alapból adott, hogy sokan betérnek. A környékbeli jelentősebb konkurencia hiánya is az ő malmukra hajtja a vizet. Talán pont ezek a legnagyobb csapdái egy étteremnek, hogy minden különösebb erőfeszítés nélkül, középszerű ételkínálattal is van állandó vendégköre, bár lássuk be, lehetne ezt az egészet sokkal jobban is csinálni. Ha a környéken járunk és megéhezünk, azért már csak De Niro miatt is érdemes betérni. 

Nemrég Szilárd a Lurdy Házban tartott előadást egy online marketing konferencián, ebből adódóan, na meg hogy egész nap havazott Budapesten, a nap nagy részét a házon belül töltöttük. Ebédidőre már torkig voltunk az édes és sós aprósüteményekkel, így inkább körbenéztünk, milyen más lehetőségek adottak az ebédhez a helyszínen. Az épületben egy csomó kifőzde üzemel, amik átlagban 1000 Ft-os áron kínálnak menüket, de nekünk valahogy egyik sem nyerte el a tetszésünket, no de ekkor szerencsére megpillantottuk a Burger House-t. Gyorsan helyet is foglaltunk az egyik asztalnál.

Annyira sok észrevétel és ötlet fogalmazódott meg bennem pillanatok alatt a hellyel kapcsolatban, hogy most nagyon koncentrálnom kell, hogy az előző bejegyzésemmel ellentétben, nem túl hosszúra nyújtva, de mégis részletesen kifejthessem a véleményem.

Ami a helyről nekem egyből lejött, hogy a nagyon lelkes, magyar tulajdonosok eltökélt szándéka, hogy a nemzetközi multikon szocializálódott hamburgerfogyasztóknak megmutassák, milyen is az igazi, friss alapanyagokból előállított, általuk kézművesnek aposztrofált hamburger. Kicsit utána is olvastam a Burger House történetének, a Lurdy Házon kívül még másik 5 helyen vannak jelen, elsősorban a belvárostól kicsit messzebb elhelyezkedő egységekkel, de Dunakeszin is megtalálhatóak. Anno egy káposztásmegyeri kis büféből nőtte ki magát a cég, és mostanra több egységük is franchise rendszerben működik a tulajdonosok teljes felügyelete mellett.

No de vissza a Lurdy Házban található Burger House-hoz, ami egyébként pont nem a tulajdonosok üzemeltetése alatt áll. A hamburgerük nem csak hatalmas, de finom is, a baconburgerben pedig kifejezetten finom volt a házi hambiszósz. Hamburgerek mellett hotdogot és tortillát is ehetünk, természetesen vannak desszertek is, de mivel ezek sajnos nem helyben készülnek, így azokat nem is kóstoltuk meg.

                       (Baconburger házi hambiszósszal)

Kiszolgálás, felszolgálás: A pincérlány nagyon kedves volt, s bár sokáig hezitáltunk, hogy mit is rendeljünk, újra és újra mosolyogva tért vissza asztalunkhoz, hogy sikerült-e már választani, és amikor bevallottuk, hogy még mindig nem, akkor készségesen ajánlott egy-egy burgert nekünk, amivel nagyon ügyesen leegyszerűsítette a választási folyamatot. Ami külön tetszett, hogy eldönthettük, hogy milyen uborka kerüljön a hamburgerbe, milyen fűszerezésű legyen a sült krumpli (ami egyébként sajnos mirelit, de szerintem az egyik legjobb, amit valaha kóstoltam), és arra is felhívta a figyelmünket, hogy a húst közepesre sütik alapból, de természetesen ha szeretnénk, teljesen át tudják sütni. Nekünk tökéletesen megfelelt a közepesre sütés. Nagyon ügyesen még cheddar sajtot is eladott nekünk hozzá, ami egyébként tényleg jó döntésnek bizonyult.

Tisztaság: Nehéz egy bevásárlóközpontban található étterem tisztaságáról beszélni, hiszen ezeken a helyeken nincs külön mellékhelyiség és mosdó, de amit mi láttunk, az teljesen tisztának mondható. Az asztalok tiszták voltak, a padló is, amint végeztek a mellettünk ülő asztalnál, már le is takarították. A Lurdy Házban egyébként egy látványkonyha került kialakításra, így túl sok titkolnivalót nem is rejtegethetnek az éhes és kíváncsi szemek elől, hiszen minden munkafolyamat előttünk zajlik.

Eladóhelyi kommunikáció: Az egyik szemem sír, a másik nevet, több okból is. Adott egy feltörekvő, magyar étteremlánc, akiknek a kommunikációja alapján nekem tényleg őszintének tűnik, hogy lelkiismeretesen szeretnék végezni a munkájukat, és minőségi ételt kínálni a vendégeiknek. Ezzel a résszel nincs is baj, és számomra abszolút dicséretes, hogy az étlapon színes ételfotókkal illusztrálják az ételeket, ráadásul laminált lapokon, ami nagyon praktikus megoldás egy étterem részéről. Az étlap azonban sajnos jó néhány helyesírási hibát tartalmaz.

A mottójuk szerint a "képeink nem illusztráció", ezzel sem lenne semmi baj, mert tényleg milyen kiábrándító, hogy általában az ételek köszönőviszonyban sincsenek a képeken feltüntetettekkel, de ettől függetlenül azt gondolom, hogy lehet igényesebben is fotózni élethűen ételeket. 

Emellett viszont nagyon pozitívnak gondolom, hogy minden brandingelve van. A szalvéta, a hamburgerbe beleszúrt kis zászló, a törlőkendő (igen, még erre is figyelnek!), a csáró (amiben a számlát kihozzák), a házhoz szállításra használt ételtartó és papírtasak, de még a poháralátéten is mindenhol visszaköszön a logó. Sok étterem példát vehetne róluk, mivel ezek pont azok a tárgyak, amik napi szinten fogynak, így nagy tételben is be lehet tárazni belőlük, azaz költséghatékonyabban lehet megrendelni nagyobb tételben is.

   (Meglepően jól brandingelt kiegészítők, a galériáért klikk a képre!)

Viszont így akkor el is érkeztünk a számomra egyik legnagyobb kérdőjelhez, ami a logó maga. Egyszerűen nem tudok nem hasonlóságot találni a 2 logó között.

          (A logó kreativitás szempontjából sajnos elégtelen)

Persze mondják sokan, nem könnyű a mai világban kreatívnak lenni, de ha az ember beüti a burger house logo szavakat a Google keresőjébe, akkor több tucatnyi nagyjából hasonló kinézetű logóval találhatjuk szembe magunkat, így én csak remélni tudom, hogy ez a logó nem egy grafikus kezei közül került ki. 

Facebook: Közel 4500 rajongóval büszkélkedhetnek, és kifejezetten szimpatikus, hogy alapból tudják, hogy mire is való a közösségi oldalon való kommunikáció, mégis sajnos azt kell hogy mondjam, hogy túl személyes lett. Az, hogy betekintést engednek a konyhai életükbe, hogy testközelből is megismerhetjük a szakácsokat, interaktívak a rajongókkal, stb. nagyon dicséretes, és csak így tovább, de mégis az embernek olyan érzése van, mintha egy összetartó haveri csoport beszélgetésébe csöppent volna, amibe ő sajnos nem tartozik bele. Kis módosításokkal szerintem ezen nagyon könnyen lehet változtatni, de tényleg érdemes márkaként, és nem a tulajdonosként kommunikálni, mert a kettő között nagyon nagy a különbség! Érdemes lenne minőségibb képeket használni itt is. Ugyancsak, Burger House & Café néven szerepelnek a Facebookon (a Café szóval ezen kívül sehol máshol nem találkozni, talán a Facebookon is csak azért szerepel így, mert már nem lehet megváltoztatni az oldal nevét?), de a Lurdy Házban található egység külön oldallal is megtalálható, egy terjeszkedő franchise esetében ezt is érdemes szerintem központilag kezelni, és nem elaprózni a különböző egységekre a kommunikációt.

Honlap: Nos, itt is egyik szemem sír, a másik nevet. Nevet, mert érződik rajta, hogy szívből csinálják, amit csinálnak. Gondoltak a blogra is, ami ugyancsak dicséretes, de sajnos eddig csak egy bejegyzés született, pedig annyi hálás téma és tartalom lehetne itt is. Hiányolom a gusztusos ételfotókat, a hívószavakat, ami miatt azt kellene, hogy érezzem, hogy nekem most azonnal rendelnem kell innen, vagy el kell mennem a legközelebbi éttermükbe.

Mindent összevetve nekem úgy tűnik, hogy a cég, ahogyan egy blogbejegyzésben maguk is bevallják, eljutottak arra a szintre, hogy sajnos saját maguk váltak azokká, akik gátolják a céget a továbbfejlődésben. Remélhetőleg ezt tényleg így is gondolják, és rájönnek, hogy egy megtervezett, hosszútávú stratégiával és letisztult, konzekvens komunikációval igen is van létjogosultságuk a magyar gasztro piacon. 

Arról nem tudni, hogy tervezik-e a belváros vagy egyéb vidéki városok meghódítását, ezt majd nyilván az idő eldönti, de az sem baj szerintem, ha az amerikai Applebee's országos franchise mintájára inkább tényleg a ráérősebb, családiasabban étkező vendégeket célozzák meg. 

További marketinges okosságokért lájkold a Facebook oldalunkat! 

Ha tetszett a bejegyzés lájkold és oszd meg az ismerőseiddel vagy nyomj rá egy pluszt! ;) Köszönjük! 

Éhgyomorral érkezni. Tisztaságra ügyelni. Fecskendő látványán felbuzdulni. Műtőbe bekukucskálni.  Dohányzást mellőzni. Kerekesszéket körbejárni. Műtőslámpába belenézni. Ajtón nem kopogni. Labormintát leadni. Receptet elkérni.

Na, hol jártunk? Naná, hogy egy rendelőben, de nem is akármilyenben ám!

A közelmúltban ugyanis egy újabb érdekes színfolttal bővült a budapesti gasztropaletta, pár lépésnyire a Blaha Lujza tértől, a Somogyi Béla utca 8 szám alatt nyitotta meg kapuit a Rendelő étterem és bár. 

Mi pedig pénteken itt jártunk. 

Úgy gondolom, nehéz fába vágja a fejszéjét az, aki ma étteremnyitással próbálkozik a belvárosban, hiszen Budapest hemzseg a jobbnál jobb, kifejezetten trendi és fantáziadús éttermektől. Ahhoz, hogy valaki egyáltalán labdába rúghasson, a vendéglátós múlt és/vagy tapasztalat gyakran kevésnek bizonyul, a jó helyválasztás sem garancia már a sikerhez. Az pedig,hogy az étel finom, szerintem alap. Szóval fontos, hogy meglegyen az a valami plusz, ami miatt a helyed kitűnik a többi közül. Nos, azt gondolom, a Rendelő tulajdonosának sikerült valami olyan témára bukkannia, ami talán egy újabb, tematizált irányvonalat is jelenthet a budapesti gasztrovilágban. A Rendelő ugyanis, ahogyan a neve is mutatja, nem más, mint egy tipikus szocialista egészségügyi egység autentikus környezetébe ágyazott étterem. És be kell hogy valljam, a dolog működik. Működik, mert az ötlet azon túl, hogy eredeti, szerintem nincs olyan ember, akit minimum a kíváncsisága nem hajt be. Már az utca túloldalán messziről kiszúrod, hogy ott világít egy MŰTŐ felirat ebben a vendéglátó egységben, ezért ha valami oknál fogva eddig fel sem tűnt a környezetébe egyébként teljesen belesimuló étterem, minimum emiatt közelebbről is megnézed. Aztán, ha már ott vagy, nem tudsz nem belépni, ahol ez a látvány fogad. A képgalériáért klikk a képre!

Ahogy a képeken is látszódik, a berendezés nagyon szellemes. Körülöttünk mindenhol infúziótartó állványok, műtős lámpák, az agy tekervényeinek latin nevei, kerekesszékek, és még sorolhatnám. A konyha értelemszerűen a műtő névre hallgat, a mosdókat a labor felirat alatt találhatod. Bevallom őszintén, néha talán már túlsztereotipizált az egész látvány, de mégis valahol nagyon minimál és nagyon magyar minden. A szó jó értelmében, hiszen a törzsközönséget azok a fiatalok alakítják, akiknek a berendezés tök jól néz ki, sokan direkt azért járnak ide, mert a felest fecskendőben kapod, amit utána haza is vihetsz magaddal emlékbe. Az idősebb korosztály is jót mosolyog a berendezésen, hiszen egész életüket végigkísérő motívumok köszönnek vissza rájuk egy egyáltalán nem megszokott környezetben. A külföldieknél pedig abszolút telitalálat a design, hiszen a legtöbbjükben nyilván fel sem merül a gondolat, hogy ami a szemük elé tárul, az nem egy letűnt kor emlékképei, hanem sajnos sok esetben még mindig a magyar valóság.

Miközben a 3 fogásos ebédmenünket várjuk, ismételten rá kell hogy jöjjek, milyen fantasztikus ez a magyar nyelv, hiszen a rendelő ezúttal már a vendég maga, és a recept szóval is érdemes csínján bánni. Az egész hely szellemes, az étlapon megannyi ötletes elnevezés mellett a levesek kanalas gyógyszerként, a desszertek rehabilitációként, a szeszes italok pedig kedélyjavítók, fájdalomcsillapítók néven tűnnek fel. Hétköznap dél és öt óra között 2 (890 Ft) és 3 fogásos (1090 Ft) menüt ehetsz, választani csak desszertet lehet, a többi adott.

                                                       (Nővér, szikét!)

A zene szuper, kellemes lounge dallamok, ami pont megfelelő hangerejű, a személyzet pedig egyszerűen tényleg nagyon figyelmes. Eleve már az szimpatikus volt, hogy bár a földszinten még simán volt szabad asztal, semmi kivetnivalót nem találtak abban, hogy az emeleten foglaljunk helyet. A pincérlány így csak miattunk rohangált fel-s alá a két szint között, ami nyilvánvalóan valahol természetes, de mégis pont emiatt sok helyen nem engedik,  hogy az emeletre ülj, ha a földszinten is van még szabad asztal. A fogások pikk-pakk megérkeztek, a tálalás elsőosztályú volt, és az adagok is teljesen rendben voltak.

Szóval ezeket ettük:

                                            (Kukoricakrémleves tortilla chips-szel)

A levest mindketten nagyon finomnak találtuk, szerencsére forrón érkezett, az ízesítése is remek volt, szóval nagyon meg voltunk vele elégedve.

Aztán következett a főétel, ami rántott tengeri halfilé volt majonézes burgonyasalátával. Ilyen gusztusosan nézett ki:

A hal tényleg nagyon finom volt, a panír ropogós, és egyáltalán nem olajos. A salátában nagyon finom kerek burgonyadarabok és hagymacsíkok voltak, a majonéz is finoman volt ízesítve, viszont indokolatlanul sok került belőle a krumplira. Ebben mindketten egyetértettünk, pedig nagyon szeretjük a majonézt. Ezt leszámítva az adag teljesen rendben volt, és ez után, kicsi pihenőt beiktatva, izgatottan vártuk a desszertet.

Rehabilitációnak tiramisut és joghurtos málnatortaszeletet választottunk (ezt szabadon lehet az étlapról), nekünk kicsit furcsa volt a tiramisu ilyen típusú kehelyben tálalása, a tortaszelet viszont nagyon gusztusos és szerintünk sokkal finomabb is volt, de hát ízlések és pofonok, ugye, de éppen ezért a képen is inkább csak a tortaszeletet hangsúlyoztam ki: 

Ittunk még mellé üdítőket és szódát, és azt kell hogy mondjam, nagyon jól laktunk. Igaz, menüztünk, ami tényleg nagyon jó áron van, és így fizettünk borravalóval együtt 3300 Ft-ot. Az étlapról a'la carte egyébként tésztákat átlagban 1600 Ft-ért, főételeket körettel 2000 Ft körüli árakon tudunk fogyasztani. 

Kiszolgálás/felszolgálás: A pincérlány végig nagyon jófej, kedves és kommunikatív volt, érdeklődött az ételekről, és ami nagyon tetszett, hogy úgy tűnt, tényleg érdeklik azok a kritikák, amiket megfogalmaztunk az ételekkel kapcsolatban.

Ami nekem külön nagyon szimpatikus, az az volt, hogy amíg Szilárd a mosdóban volt, mivel sietnünk kellett, én közben kikértem a számlát, és a pincérlány megkérdezte, hogy kihozza-e azonnal a számlát, vagy először szeretnénk megbeszélni. Egy pillanatra nem értettem, hogy kivel és mit kellene megbeszélni, de aztán leesett, és egy teljesen életszerű szituációra tapintott rá, amikor ugye a pincér nem tudhatja, hogy ki fizeti majd a számlát, amit ráadásul én nőként kértem ki, és nyilván ezzel ő figyelmet fordított arra, hogy ne az ő jelenlétében éljünk át kínos pillanatokat a fizetés közben. 

Tisztaság: a hely szelleméhez idomulva minden tiszta, steril volt! :)

Eladóhelyi kommunikáció: A korábban már részletezett szellemesen összeállított étlapba sajnos nem került bele, és mi is csak később vettük észre, hogy vannak külön előételek, falatkák, sőt napi főzelékek is, amik egy kisebb méretű recept-szerű lapon találhatóak, a tálalószekrényen egy halomban. Itt kicsit fogalmi zavarba is keveredtem, mert össze-vissza magyarul és angolul is szerepelnek rajta az ételek. Ráadásul a mostanában Budapesten is nagyon felkapott fish & chips nagyobb hangsúlyt is érdemelne az étlapon (bár az utcafronton az ablakra ki van írva), szóval azon túl, hogy az étlap tényleg szellemes, szerintem túl sok ételt tartalmaz, és a fentebb említett okok miatt kicsit zavaros.

Facebook: Sajnos teljesen átlagosnak mondható, a képek lehetnének sokkal jobb minőségűek, és amíg nem készül el az étterem saját honlapja, addig nagyon hiányolom az étlapot, az árakat, és az ételekről sokkal több, jó minőségű fotót. Ami pedig nekem másik nagy szívfájdalmam, és sajnos a hazai éttermek Facebook kommunikációjára teljesen jellemző, hogy az angol kommunikáció sajnos teljesen hiányzik. Pedig pár kattintással simán megoldható, hogy angolul is elérjük a vendégeinket, anélkül, hogy ezt a Facebook-ot magyarul használó vendégek észrevennék. Valószínűsítem, hogy önszorgalomból, házon belül oldják meg a közösségi média használatát, ami sok étteremmel szemben már így is haladás, de ettől függetlenül sokkal fantáziadúsabb is lehetne a mostaninál.

Weboldal: Mint említettem, sajnos ez még nincs, egy hamarosan felirat díszeleg csak az oldalon. Azt a magyarázatot marketingesként soha nem szeretem elfogadni, hogy azért nincs, mert csak 3 hónapja nyitottak, de sajnos ez is tipikus magyar betegség. Igenis fontos a honlap és az étterem megnyitásának egyidejű időzítése, a közösségi média nem helyettesítheti az informatív, több nyelven kommunikáló honlapot. 

Foursquare: Valószínúleg egy vendég hozhatta létre, érdemes lenne ezzel is foglalkozni, hiszen láthatóan történtek már bejelentkezések, és pozitív komment is érkezett a helyre.  

Mindent összegezve a Rendelő szerintem nagyon eltalálta, hogy valami olyan témában nyitott a gasztro vonalon, ami Magyarországon valami teljesen újat képvisel, és ha a személyzet megmarad olyan kedvesnek és jófejnek, amilyeneknek pénteken tűntek, és az étel minősége is változatlan lesz, akkor remélem még jó sokáig élvezhetjük szolgáltatásaikat a rendelési időn belül. 

Elérhetőségek:

Rendelő Resto & Bar

1085 Budapest, Somogyi Béla utca 8.

Nyitva tartás: H-Sze: 11:00-24:00, Cs-Szo: 11:00-01:00, V: 12:00-22:00

Az utóbbi pár hónapban többször is megfordultam a Kádár Étkezdében, ami a Klauzál tér egyik régi gyöngyszeme. Az éttermet 1957-ben alapította Kádár Béla, az elmúlt húsz évben pedig Orbán úr tulajdonában van a hely, aki egyben a szakács és a mindenkivel elbeszélgető host szerepét is minden gond nélkül betölti.  

A téren sétálva alig lehet észrevenni a Kádárt, én amikor először voltam, simán elsétáltam mellette. Megéri észrevenni! Belépve az étkezdébe kockás terítő fogad, puritán evőeszközökkel, a falon megannyi ismert magyar és külföldi művész és sportoló fotójával (ezek a fotók erősítik a brandet). Szinte nincs olyan magyar olimpiai bajnok sportoló, aki ne fordult volna meg itt. A Kádárnak van egy erős törzsközönsége, akik nap mint nap itt fogyasztják el az ebédjüket, és mellettük sok turista jár még, meg hát a kíváncsiskodók. 

(kép forrása: welovebudapest.com)

Minden asztalon van szalvéta (legegyszerűbb fajta) és az elmaradhatatlan szóda. Ami picit nekem csalódás volt elsőre, hogy nem ingyen van, én simán beleszámolnám inkább az ételek árába.  Az ételekre nem kell sokat várni, a húslevesek mindig forróak, ahogy kell és a főételek is kellően melegek. Extra finom nekem a ludaskása volt, amit gombával készítenek. Mennyei élmény! Kedvesem legutóbb a képen látható meggyszószt ette krumplipürével és főtt marhahússal, egyből az iskolai menza jutott az eszébe, de hál’ Isten ez kellemes élmény volt számára. Elmondható, hogy az ételek finomak, de extrára ne számítsunk. Egy kedves barátommal is beültem enni jó másfél hónappal ezelőtt, és kérdeztük, hogy van-e rizibizi, mire a tulajdonos úr mondta, hogy nincs gomba, így nem tudnak adni, de máskor szóljunk előre, és akkor lesz. Ez a mondat kettő nagyon fontos információt rejtett számunkra: 1. A rizibizit valaki gombával készíti. 2. Rugalmasak. 

(meggyszósz marhahússal és krumplipürével forrás: a szerző)

A Kádár nem egy fine dining étterem. Vannak napi ajánlatok, és emellett pedig állandóan kérhető fogások.

Kiszolgálás/felszolgálás: Én eddig mindig ugyanazzal a két felszolgáló hölggyel találkoztam, akik nagyon kedvesek, beszédesek, segítőkészek. Mindenhol ilyennek kellene, hogy legyenek a felszolgálók. A borravalót is nekik kell adni, vagyis hát én nekik szoktam, nem pedig a tulajdonosúrnak, aki a pénztárgép mögött ül :)

(Belülről igazi retro feeling, bocs a kép minőségéért, telefonnal csináltam)

Tisztaság: Tiszta minden, semmi probléma sincs ezen a téren sem!   

Toalett: Na igen, ezt egy picit gyengepontnak érzem, az a baj, hogy a toalettben is megállt az idő…  

Eladóhelyi kommunikáció: Étlap egy kétoldalú A/4-es papírlap, semmi flanc. Talán egy kicsit többet érdemelne, kicsit igényesebbet.  

(ez  tábla mindent visz! :D ) 

Facebook oldal: Na az nincs..

Weboldal: Ne csodálkozzatok, de weboldal sincs!

Ami van az egy Google+ oldal, de az sincs nagyon frissítve, viszont ott találunk értékeléseket a Kádárról. Érdekes szakmai kérdés, hogy kell-e egyáltalán a Kádárnak az online megjelenés vagy a közösségi média? Szerintem igen, mert hiába megy most még a szekér, de kiöregedik a törzsvendégköre. Nem beszélve arról, hogy mennyivel többet is hozhatna az online megjelenés, mint ami van.

A nyitva tartása is egy élmény, 11:30-tól van nyitva 15:30-ig. Hétfőn és vasárnap zárva.

Én még biztos, hogy meg fogok fordulni a Kádárban, hiszen soha nem okoz csalódást, megfizethető is, és olyan jól esik a felszolgáló hölgyek odafigyelése. Szívből ajánlom nektek is! 

Lájkold a MarketingArcot a Facebookon és így nem maradsz le az új bejegyzésekről és különféle marketinggel kapcsolatos érdekességekről! www.facebook.com/marketingarc 

Ha tetszett a bejegyzésem lájkold és oszd meg légy szíves. Ha Google Plust használsz nyomj egy +-t! :) Köszönöm!

(nyami-nyami..)

Vasárnap megnéztük a Wall Street farkasát a Corvinban, a három órás film alatt egy csöppet meg is éheztünk.  Adta magát a Trattoria Venezia, ami szinte majdnem a Corvinnal szemben van. Belépve egyből egy pincér fogadott minket:  Buona sera! – mondta. Köszöntünk, hogy Buona sera, amikor is angolul megkérdezte, hogy mit is szeretnénk. Magyarul válaszoltam neki, hogy egy asztalt szeretnénk két főre. Az étterem kétszintes, de csak az alsó szinten foglalhattunk helyet, amit igazából megértek, mert nyilván kívülről az alsó szint látszik, így, aki benéz, azt látja, hogy a trattoria majdnem tele van.  Ügyes! 

Amin fent akadt a szemem, az egy kis delikát „sarok”, amely ízelítőt ad olasz és magyar delikát termékekből , amikor ott ettünk még a képen látható karácsonyi dekoráció is kint volt. A világító szarvas és a hóember már sok nekem..

(picit talán giccses volt már, pedig a karácsonyfa és az ajándékok telitalálat lett volna)

Mind a ketten rendeltünk levest, burgonya krémlevest és vargánya krémlevest ettünk. Közepesre értékeltük a leveseket, tényleg semmi extra, jónak sem nagyon nevezném. Egyszer elment.  Főételnek mind a ketten pizzát kértünk. A pizza finom volt, vékony, kellően meg volt sütve, íz harmóniája remek volt.  Ilyen egy jó pizza! A desszert, csokoládéfelfújt felejthető kategória, sajnos a hozzáadott fagylalt nagyon gyenge volt. Összességében elmondható, hogy nem ettünk rosszakat, de a levesek és a desszert elmaradtak a várakozásainktól, a pizzák viszont remekek voltak!  

Kiszolgálás/felszolgálás: A pincérek előzékenyek, kedvesek voltak. Az olasz köszönést kicsit erőltetetnek tartom. Érdekesség képen megjegyzem, hogy amikor levettük a kabátokat, nem ajánlották fel egyből, hogy elviszik (ugyanis ahol mi ültünk ott nem volt akasztó), hanem nekem kellett szólni, hogy hova tegyük a kabátokat.  Miután megkérdeztem szívélyesen elvitték a kabátjainkat, majd mikor mentünk hál’Isten vissza is kaptuk! J

Tisztaság: Rendben volt, evőeszközök, asztal, székek, a berendezés is tiszta volt. Ilyennek kellene lennie az összes vendéglátóegységnek.  

Toalett: Tisztaság volt, teljesen elfogadható.  

Eladóhelyi kommunikáció: Borlap igényes kialakítású volt és egyedi. Étlap is teljesen korrekt, két nyelvű (remélem jól emlékszem).  

Facebook oldal: 2010 szeptemberében volt az utolsó poszt, pedig elkezdték a Facebook kommunikációt és valamiért abba hagyták, valszeg nem hittek benne. Kár, pedig pont a Facebook kiváló kommunikációs felülete lehet egy étteremnek… Sőt, ami ennél rosszabb marketing szempontból, hogy személyes profilként is be van regisztrálva az étterem. 

Weboldal: Ami óriási hibája az oldalnak, hogy nagyon kevés ételfotót tartalmaz, és ami van azok között sok a nem jó minőségű, rossz beállítású kép. Erre nagyon fontos lenne odafigyelniük! Végre nem pdf az étlap. Ennek örülök, pdf-et csak úgy szeretem, ha felajánlja letöltésre. Étlap elején a pizzák vannak, amit nem csodálok, hiszen véleményem szerint abban erősek. A weboldal sokkal letisztultabb, mint maga a hely. Régi struktúrájú oldal, nem túl trendi.

Ha egy finom, olaszos pizzát akartok enni, akkor mindenképpen próbáljátok ki a Trattoria Veneziát! A környéken sehol sincs ilyen finom pizza, mint ott!